Nemzetgazdas gi Miniszt rium

 

Bőcs Község Honlapja

H rek
K pgal ri k
Int zm nyek
Let lt sek stb.
B cs K zs g h rei RSS csatorn nB cs K zs g a Facebookon

Magyar Falu



2007.05.08. 11:54
Családi egészségnapok 1.nap.
Egészségügyi napok 1. nap
2007. április 30-án és május elsején került megrendezésre a családi egészségnapok kétnapos rendezvény, ahol különböző programok várták a kilátogatókat.
Kétnapos rendezvény célja az egészséges életmód, az egészség, a mozgás öröme, melyet a Faluház, Védőnői Szolgálat illetve Családsegítő Központ szervezett. A rendezvénysorozatot megnyitotta Bőcs község polgármestere Nagy László. Előzetesen meghirdetett rajzverseny eredmény hirdetésével kezdetét vette az egészség, hisz ezzel kapcsolatosan készítettek alkotásokat óvodásoktól, iskolásokig. Ki tud többet az egészségről? – vetélkedő alsósoknak és felsősöknek. Ezzel egy időben ovisoknak kézműves foglakozást és daltanulást biztosítottak.
Időközben megérkezett a főként nyugdíjasokból álló delegáció a szlovákiai testvértelepülésünkről, Gömörhorkáról.

Délután: Nem mindegy, hogyan élünk, mit tehetünk mi az egészségünkért? – előadásokat hallhattak az érdeklődők. A nap folyamán szűrővizsgálatok is egészség érdekében. Gyógyteák, gyógynövények is bemutatkoztak, könyvvásár a témához kapcsolódóan.
Az első napot fáklyás felvonulás zárta, melynek keretében a falu több pontján néptánc bemutatók és népdalcsokrok hangzottak el, a legfiatalabb korosztálytól a legidősebbig. A felvonulás végén pedig tábortűz gyújtás, és akinek még kedve akadt táncház is volt.
 
Képek a galériában találhatók.
 
(Fotó: Ujlaki István)

el z h r arch vumk vetkez



Copyright © 2005 B cs K zs g nkorm nyzat | Minden jog fenntartva. | Design: Sitebuilding.hu - Honlap készítés | impresszum | email | admin | B cs K zs g honlapja