Nemzetgazdasági Minisztérium

 

Bőcs Község Honlapja

Hírek
Képgalériák
Intézmények
Letöltések stb.
Bőcs Község hírei RSS csatornánBőcs Község a Facebookon

Magyar Falu



2014.03.05. 18:59
Borünnep 2014
Borünnep

A tavalyi év sikerén felbuzdulva idén is meghirdettük a Bőcsi Borok Ünnepét. A borverseny eredményhirdetésére 2014. február 1-én  16 órakor került sor a Faluházban.

 

Az ünnepségen részt vett dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke. A Rózsafa Hagyományőrző Egyesület tagjai, Hudák Béla és Tóth György a Hegedűs a háztetőn Bordalával alapozták meg a rendezvény hangulatát.
Az emléklapok kiosztása után,  megválasztásra került a legjobb fehérbor (Nagy István) a legjobb vörösbor (Bodnár Gusztáv) és végül az Év Borásza. 2014-ben ezt a kitüntető címet Nagy István vehette át. A díjakat Nagy László polgármester és dr. Mengyi Roland B-A-Z Megyei Közgyűlés elnöke adta át. Köszönet illeti Hagymási József egri borászt, aki magára vállalta a zsűri nehéz szerepét.
Az est folytatásában vidám jeleneteket és dalokat láthattunk, hallhattunk. A résztvevők megízlelhették a győztes borokat.


előzőhír archívumkövetkező



Copyright © 2005 Bőcs Község Önkormányzat | Minden jog fenntartva. | Design: Sitebuilding.hu - Honlap készítés | impresszum | email | admin | Bőcs Község honlapja