Nemzetgazdasági Minisztérium

 

Bőcs Község Honlapja

Hírek
Képgalériák
Intézmények
Letöltések stb.
Bőcs Község hírei RSS csatornánBőcs Község a Facebookon

Magyar Falu



2014.01.07. 17:17
"Újabb történelmi csúcson a foglalkoztatás”
Fidesz.hu

Átléptük a lélektani, 4 milliós foglalkoztatási határt. Egészen pontosan 4 millió 12 ezer ember dolgozott Magyarországon a legfrissebb adatok szerint, a 2013-as év utolsó időszakában – jelentette ki Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője, pénteki sajtótájékoztatóján.

Hoppál Péter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken ismertetett adataira reagálva „nagyon reménytelinek” nevezte azt a folyamatot, hogy minden korosztályban - a fiataloknál éppúgy, mint a nyugdíj előtt állóknál - nőtt a foglalkoztatás. Egyetlen év eltelte alatt 88 ezer fővel nőtt Magyarországon a foglalkoztatottak száma. A munkanélküliségi számok vonatkozásában is nagyon jó hírek láttak napvilágot az újév kezdetén, hiszen tovább süllyedt a munkanélküliség – jegyezte meg Hoppál Péter.

A fideszes politikus emlékeztetett, tavaly nyáron süllyedt először 500 ezer fő alá a munkanélküliek száma és 10 százalék alá a munkanélküliség. Ez a szám az év végére még tovább mérséklődött. Úgy tűnik, most már inkább már a 400 ezerhez áll közel, semmint az 500 ezerhez a munkanélküliek száma Magyarországon - mutatott rá Hoppál Péter, hozzátéve, a munkanélküliségi ráta 9,3 százalékra csökkent.

A Fidesz szóvivője szerint „az örvendetes adatsor nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk, megelégedhetünk és megállhatunk a munkában, sőt, tovább kell folytatnunk az eddig megkezdett kemény munkát”. 2014-ben az eddigieknél is több foglalkoztatást ösztönző és a hazai vállalkozások növekedését elősegítő programot fogunk működtetni. Annyi azonban magabiztosan kijelenthető 2014 elején, hogy Magyarország sokkal jobban teljesít a foglalkoztatás és a munkanélküliség területén, mint ahogy tette a kormányváltás előtti időszakban – szögezte le Hoppál Péter, aki úgy fogalmazott, a jelenlegi kormány a bukott baloldal politikájával szemben bebizonyította, hogy alkalmas és képes arra, hogy megteremtse a foglalkoztatás növeléséhez és a béremelésekhez szükséges gazdasági feltételeket.

Hoppál Péter egyértelműen cáfolta, miszerint a kedvező adatok kizárólagosan a téli közfoglalkoztatási programnak lennének köszönhetőek.  Ugyanakkor – mint mondta – kiállnak a közfoglalkoztatásban résztvevő emberek mellett, hiszen „a közfoglalkoztatottak munkája is ugyanolyan értékű munka, mint más emberek munkája”. Nagyon fontosnak tekintjük, hogy a mindenkori kormány ne segélyt kínáljon az embereknek, hanem olyan munkát, amelyből meg tudnak élni és fenn tudják tartani a családjukat is – fogalmazott Hoppál Péter


Mengyi: Jó irányba halad a szekér
 
„A 2013-as esztendő gazdaságilag kiemelkedő volt Borsodban” – így összegezte a múlt évet Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés fideszes elnöke. Kiemelte: beérett az a sok-sok munka, amely két év gazdaságpolitikájának eredménye. A megye gyümölcsöző kínai, török, japán és orosz kapcsolatai, valamint a közelmúltban letelepült beruházások jól demonstrálják, hogy a keleti nyitás a térségben ténylegesen is zajlik.

Minden megkezdett munka előtt látni kell az irányvonalakat, így van ez a fejlesztéspolitika esetében is – mondta a Magyar Hírlapnak Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, utalva a korábbi szocialista kormányzás koncepciót nélkülöző gazdaságpolitikájára. „Hatalmas sebességgel rohant egy kocsis nélküli szekér a szakadék felé, először ahhoz kellett nagy energia, hogy megfékezzük a lovakat, majd ahhoz, hogy meg is fordítsuk őket” – érzékeltette a feladat nehézségét az elnök. A megye  gazdasági mutatóit tekintve ma már jó irányba halad az a bizonyos szekér – mondta.

Ennek alátámasztására példaként közölte, hogy a megyében működő négy főnél többet foglalkoztató ipari vállalatoknak 2010 harmadik negyedévében 1206 milliárd forint volt a produktuma, 2013 hasonló időszakában ez a szám 1557 milliárdra bővült. „Ez jelentős növekedés, főként, ha figyelembe vesszük a rekordszintű, alacsony inflációt is, valamint azt, hogy, az ipari értékesítés 67 százaléka kivitel volt, amiből világosan látszik, hogy megyénk ipara integrálódott a nemzetközi gazdaságba” – mondta az elnök. Leszögezte, ha a regionális szintű gazdaságfejlesztések jó irányba haladnak, akkor azoknak országos kisugárzása lesz, direkt hatásai hazánk nemzetgazdasági mutatóit javítják.

 

"Végre a béremelések időszakát éljük”

Tizenegy százalékos mértékig terjedő bérnövekmény fog érkezni a szociális és gyermekvédelmi ágazatban dolgozókhoz, amit márciusban kapnak meg, de visszamenőleg, tehát már a januári bérükre is vonatkozik. Ez bérnövekedést jelent - válaszolta újságírói kérdésre Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.

A fideszes politikus úgy fogalmazott, a dolgozókat a „baloldal programjaiban és a baloldali gazdaságpolitikában” éri sérelem.

Most végre a béremelések időszakát éljük. Ha annak gyanúja felmerül, hogy bizonyos szakszervezeti megnyilvánulások mögött politikai érdekek húzódnak, akkor kifejezett sajnálkozásomat fejezem ki, hogy több ezer szociális dolgozót politikai érdekből pajzsként felhasználnak – mondta Hoppál Péter.

Hazánk elkötelezett az államháztartási hiány szinten tartásában

Magyarország elkötelezett abban a tekintetben, hogy az Európai Unió által elvárt hiánycélt teljesítsük – válaszolta egy, a témával kapcsolatos újságírói kérdésre a Fidesz szóvivője. Emlékeztetett, a 2010-ig hazánk nem tudott megfelelni az uniós elvárásoknak, az államháztartás hiánya meghaladta a három százalékot, emiatt 2004-es belépése óta túlzottdeficit-eljárás alatt volt Magyarország.

2013 nyarán az Európai Unió végre elismerte Magyarország és a magyar emberek teljesítményét és végre lezárhattuk ezt a hosszú, kilencéves fejezetet. A kormány kemény munkájának, a magyar emberek munkájának és a gazdaságpolitikai fordulatnak köszönhetően kikerülhettünk a túlzottdeficit-eljárás alól – hangsúlyozta Hoppál Péter, hozzátéve, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is sikerült három százalék alatt tartani az államháztartási deficitet.

Forrás: fidesz.hu


előzőhír archívumkövetkező



Copyright © 2005 Bőcs Község Önkormányzat | Minden jog fenntartva. | Design: Sitebuilding.hu - Honlap készítés | impresszum | email | admin | Bőcs Község honlapja