Nemzetgazdasági Minisztérium

 

Bőcs Község Honlapja

Hírek
Képgalériák
Intézmények
Letöltések stb.
Bőcs Község hírei RSS csatornánBőcs Község a Facebookon

Magyar Falu



2013.04.22. 20:31
Partnerségben a Zempléni Településszövetséggel
Dr. Mengyi Roland

A Zempléni Településszövetség pénteken tartotta évnyitó közgyűlését Bodrogkeresztúron. A rendezvényen ünnepélyes keretek közt együttműködési megállapodást írt alá a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat nevében dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke és a Zempléni Településszövetség képviseletében Májer József, elnök.

A közgyűlésen részt vett dr. Kovács János, megyei főjegyző is.  Májer József nyitotta meg a tanácskozást. A napirend elfogadását követően bejelentette, hogy a decemberi, tolcsvai elnökségi ülésükre meghívták a megyei közgyűlés elnökét. Az akkor megindult párbeszéd, együtt gondolkodás eredménye a most aláírandó együttműködési megállapodás. Az alkalmat megragadva felkérte dr. Mengyi Rolandot, hogy tartsa meg előadását a megye területfejlesztési koncepciójáról, stratégiájáról.

  

Dr. Mengyi Roland polgármesterekkel egyeztett


Az elkészült dokumentumot felmutatva dr. Mengyi Roland elmondta, hogy a közelmúltban partnerségi fórumsorozat keretében ismertették a megyei közélet, a gazdasági élet és a civil szféra képviselőivel az elképzeléseket.  Emlékeztetett, hogy a nemzetközi gazdasági válság meghatározza a körülményeket. Az EU-nak fel kell vennie a versenyt a gyors, hatékony döntéshozatallal rendelkező versenytársakkal, mint például Kína, India, Oroszország, USA… Az EU-ban először a nyugati rész fejlődése volt kiemelkedő, majd a Mediterráneum, a következő jelentős növekedésre számító terület pedig Kelet-Közép-Európa, amely középtengelyén fekszik Magyarország, keleti kapuja pedig Felső-Magyaroszág, Borsod-Abaúj-Zemplénnel a centrumban. A nemzetközi kapcsolataink és a határon átnyúló együttműködés is ebbe az irányba mutat.


  
A közgyűlés elnöke ismertette a területfejlesztési koncepció lényegét


Dr. Mengyi Roland kiemelte, hogy a megye kezében összpontosulnak a fejlesztési tervek összeállítása. Jelenleg a 2014-20-as EU költségvetési időszak tervezése zajlik, illetve 2006-13 közötti, rosszul tervezett ciklus el nem költött forrásainak a felhasználása üzleti fejlesztésre.  „A jó ötletekhez tőkére is szükség van”- jegyezte meg dr. Mengyi Roland. A Rákóczi program éppen ezért Borsod-Abaúj-Zemplén megye tőkebevonó képességének a fejlesztésével foglalkozik. A kereteket jelölik ki 2014-20-ra. Zemplén, Tokaj-Hegyalja előkelő helyen szerepel ebben, erősen kötődve a borkultúrához. A Zempléni Településszövetséget be tudják csatlakoztatni a folyamatba, elmondhatják igényeiket, kritikájukat, lehetőségeiket a projektálás, programozás keretében. „Arra van pénz, amit betervezünk”- hívta fel a figyelmet az előre gondolkodás fontosságára az elnök. Ezért is törekednek a széles körű társadalmasításra. Ennek intézményesítése a megállapodás. „A cél, hogy sikeressé váljon a régiónk”- zárta előadását dr. Mengyi Roland.


  
A sajtó jelenlétében írta alá dr. Mengyi Roland és Májer József a megállapodást


Ezt követően, miközben a narrátor felolvasta a dokumentumot dr. Mengyi Roland és Májer József aláírta az együttműködési megállapodást. Rögzítették, hogy megismerve egymás céljait, úgy ítélik meg, hogy feladataik eredményesebb, színvonalasabb ellátása, Borsod-Abaúj-Zemplén megye társadalmi, gazdasági fejlődésének előmozdítása, céljaik megvalósítása érdekében együttműködnek, amelynek módját a megállapodásban rögzítették. Ennek legfontosabb része a megyei területi tervek kidolgozásában való együttműködés, amelynek keretében a településszövetség a szakembereinek  közreműködésével is segítséget nyújt a megyei önkormányzat részére. A felek lehetőséget biztosítanak egymásnak arra, hogy internetes honlapjukon a kért tájékoztatókat, információkat megjelentethessék. Vállalták, hogy tájékoztatják egymást rendezvényeikről, amelyeken részvételi igény esetén a felszólalási lehetőségeket kölcsönösen biztosítják a másiknak. Rögzítették, hogy céljaik eléréséhez, illetve feladatellátásukhoz szükséges pénzügyi forrásaik bővítése érdekében figyelemmel kísérik azon pályázati lehetőségeket, amelyen történő együttes részvételük elősegítheti pályázat nyertességét és eredményességét.


előzőhír archívumkövetkező



Copyright © 2005 Bőcs Község Önkormányzat | Minden jog fenntartva. | Design: Sitebuilding.hu - Honlap készítés | impresszum | email | admin | Bőcs Község honlapja