Nemzetgazdasági Minisztérium

 

Bőcs Község Honlapja

Hírek
Képgalériák
Intézmények
Letöltések stb.
Bőcs Község hírei RSS csatornánBőcs Község a Facebookon

Magyar Falu



2009.06.18. 11:33
Fejezetek Bőcs község múltjából.
Könyvbemutató
„Az emlékezetnek méltó történetek” Fejezetek Bőcs község múltjából. Ezzel a címmel tartott előadást Nagy Katalin, melyben a 2008-ban megjelent településtörténeti monográfiáját mutatta be és dedikálta a bőcsi Faluházban, tudtuk meg Szegedi Lászlóné faluházvezető asszonytól.

 

A kötet Bőcs község történetének a kezdetektől 1990-ig, a rendszerváltozásig történő összegzése, mely a levéltári iratokra és egyéb fennmaradt írásos emlékekre, a falu területén előkerült régészeti leletekre, az egykori térképekre, valamint a bőcsiek visszaemlékezéseire, elbeszéléseire épül. Fontos forrása egy különleges helyi kortörténeti dokumentum, a külsőbőcsi Gyüker parasztcsalád által több generáción keresztül vezetett napló.


A monográfia kitér Bőcs népszokásaira, hagyományaira, a nép ajkán megőrzött régi történetekre, s a falu eseménytörténetének megismerése mellett a közigazgatás, a gazdaság vagy éppen a közoktatás változásaiba is betekintést nyerhetünk lapjain keresztül. A feldolgozást régi fényképek és térképek illusztrálják.


A szerző- Nagy Katalin régész-történész, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, Bőcs szülöttje – szándéka szerint a mű hozzájárulhat ahhoz, hogy a Bőcsön élők, a Bőcsről elszármazottak és a község története iránt érdeklődők megismerhessék e Hernád-parti település múltját, hagyományait, értékeit.


A könyv megjelenését a település önkormányzata szponzorálta.

Szegedi Lászlóné faluház vezető

 

A könyvbemutatóról hamarosan a galériában tekinthetnek meg képeket olvasóink.

 

(Fotó: Zselinszki Nóra)


előzőhír archívumkövetkező



Copyright © 2005 Bőcs Község Önkormányzat | Minden jog fenntartva. | Design: Sitebuilding.hu - Honlap készítés | impresszum | email | admin | Bőcs Község honlapja